Elérhetőségek

Barkovics Klíma Kft.

Cím: 9700 Szombathely,
Százhold utca 33.
Telefon:
+36209731410
E-mail:
barkovicsklima@gmail.com


Klíma


Klíma

A klíma eredete

A klíma eredete egészen az ókorig nyúlik vissza, amikor például vízpárologtatással vagy a csatornarendszerek elhelyezkedését kihasználva próbálták hűteni a lakótereket. Az 1800-as években Faraday felfedezte, hogy a cseppfolyósított, sűrített ammónia elpárologtatása hűtő hatást eredményez. Ezen az abszorpciós elven működő készülékek viszont csak olyan helységekben bizonyultak megfelelő megoldásnak, ahol nem állt rendelkezésre elektromos áram. Pár évvel később Dr. John Gorrie egy olyan kompressziós berendezést készített, amely jeget állított elő, és azzal hűtötte a levegőt.

Az elektromos légkondicionálást az 1900-as évek legelején kezdték alkalmazni, de az akkori technológiák fejletlensége miatt a hűtőközeg kifejezetten robbanásveszélyes és mérgező volt. Az 1920-as évektől a Freon nevű nem gyúlékony és nem mérgező gázt kezdték használni, azonban egyes vegyületeit a század közepére betiltották, mert kiderült, hogy használatuk hozzájárul az ózonréteg károsodásához és a globális felmelegedéshez.

Hogyan válasszunk klímát?

A megfelelő klíma berendezés kiválasztásában szívesen nyújtunk segítséget. A termékválaszték manapság igen bőséges, ezért számos szempontot figyelembe kell vennünk, ha klímát szeretnénk telepíteni otthonunkba.

Klíma telepítés előtt figyelembe kell vennünk a hűtendő-fűtendő helységek számát és ezek alapterületét, valamint az itt található nyílászárók állapotát és méretét is. A kiválasztásban szerepet játszik az épületszerkezet, a hőszigetelés és akár még a bútorok elhelyezése is. A klíma telepítéséhez meg kell tervezni a csővezetékek és a kültéri egység elhelyezkedését is.

Mik a klíma előnyei?

  • A nagy nyári hőségben nem tudjuk kipihenni magunkat, ami nagyon megterhelő a szervezetünk számára.
  • A klíma tisztítja és fertőtleníti a levegőt, így sokkal kevesebb allergén anyag található benne.
  • A modern klímaberendezések már nem csak hűtésre, de fűtésre is alkalmasak, így még akár a fűtésszámlák is csökkenthetők.
  • Huzat keletkezése nélkül élvezhetjük a kellemes, hűvös levegőt a lakásban.

Klíma karbantarása

Működés során a klíma magába szívja a szennyeződéseket, amik miatt rendszeresen kell tisztítani. A beltéri egységben a szűrőket kell kitakarítanunk speciális vegyszerekkel. Amennyiben ez elmarad nemcsak a készülék hatékonysága, de a levegő minősége is jelentősen romlik és akár az egészségünkre is káros hatással lehet. A kültéri klíma egységben nagy mennyiségű por rakódik le, ami miatt a készülék túlmelegedhet, ezért ezektől a szennyeződésektől is meg kell szabadítani. A klíma karbantartást a szezon kezdetén vagy a végén ajánlott elvégeztetni.

Mivel a klíma telepítése viszonylag magas költségekkel jár, érdemes alaposan tájékozódni és megválasztani a telepítést végző szakembert. Cégünk teljes körű szolgáltatást nyújt a klímaberendezés kiválasztásától kezdődően, a telepítésen át, egészen a klíma rendszeres karbantartásáig.

Kérje egyedi árajánlatunkat!

 




Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Barkovics Klíma Kft. - Magyar